IDŐJÁRÁS

ELÉRHETŐSÉGEINK


Telefon: 96/213-659


Stúdió: 96/219-555


 

2012. február 07. - kedd | Boldog névnapot kívánunk minden Tódor és Rómeó hallgatónknak.
Médiaajánlat

Tisztelt Partnerünk!

 

A Lajta Rádió Kft. 2002. július 20-án indította el a város első kereskedelmi rádióját.

A rádió hihetetlen gyorsasággal tett szert óriási népszerűségre, a hallgatottsági adatok minden előzetes várakozást felülmúltak. A beérkezett levelek, telefonok, sms-ek, e-mail-ek mind-mind azt bizonyították, bizonyítják, a mosonmagyaróvári rádió adása iránt a környező településeken is nagy az érdeklődés. A rádió vezetése és a műsorkészítők ezúton is köszönik a lokálpatrióta mosonmagyaróvári és környékbeli hallgatóknak a ma sem csökkenő érdeklődését rádiónk iránt. Mindez alátámasztja, hogy a városban és a környező településeken lakók elsősorban lakókörnyezetük történéseire kíváncsiak. Fontos számukra a helyi hír, helyi információ, melyek leggyorsabban rádiónkból jutnak el hozzájuk. Reggeli és napközbeni információs műsoraink, játékaink, kívánságműsoraink egyaránt rendkívül hallgatottak. A vasárnap kivételével mindennap jelentkező, kizárólag helyi híreket, információkat tartalmazó „Lajta Hírblokk” és a vasárnap délelőtt hallható „Lajta Mozaik” című magazinműsor elindítása pedig tovább növelte hallgatottságunkat.

Természetesen a helyi hirdetők mellett, hamarosan megjelentek az országosak is, mert a helyi kereskedelmi rádiós hirdetés jelentőségét, komoly reklámértékét ma már senki nem vonja kétségbe.

Mindezek ismeretében ajánljuk szíves figyelmükbe, a teljesség igénye nélkül a Lajta Rádió reklámpiaci kínálatát.

Megtisztelő számunkra, ha Önt is mielőbb a hirdető partnereink között üdvözölhetjük!

Tisztelettel:

Bánlaki Ákos
ügyvezető igazgató





A rádió nyújtja a leginkább költség-hatékony hirdetési lehetőséget.
A kisvállalkozások számára is elérhető, rugalmas eszköz,
használja ki Ön is!


A helyi rádiók szerepe az elmúlt években nemcsak megsokszorozódott, de meghatározó, nagyon fontos szereplõi lettek a médiapiacnak. A helyi rádiók sikere elsõsorban a helyi híreknek, helyi információknak, helyi promócióknak, az erõteljesen élõ lokálpatriotizmusnak és a fogyasztóval kialakítható informális, közeli, személyes kapcsolatnak köszönhetõ.


Miért pont rádióreklám?


Mert a rádió jelentõsen költséghatékonyabb médium a TV-hez képest.

A rádió háromszor költséghatékonyabb hirdetési felület, mint a TV, mert 82%-os recallt (felidézés) hoz, 25%-os áron. A mindkét médiatípusban futott kampányok esetén ez a mutató 91%. A magyar eredmény megfelel a brit és a kanadai kutatás tapasztalatainak is.
(Igen! Rádió!, Szonda Ipsos, 2003)

A kampányok költségeit figyelembe véve a rádióhirdetésekre fordított kiadások 49%-kal jobban megtérülnek a hirdetõknek, mint a TV-kampányokra kiadott összegek.
(Radios ROI Advantage, RAEL, 2005)

Mert a rádió önálló kampányeszközként is megállja a helyét.

A rádióban játszott spotok visszaidézése független attól, hogy megjelent-e párhuzamosan a TV-ben, a sajtóban vagy közterületen a reklám.
(Igen! Rádió! 2, Szonda Ipsos, 2004)

A rádióreklám önmagában is átlagosan 4,1%-kal növeli az eladást, nem növeli ezt egy kiegészítõ TV-kampány jelenléte. A TV eredményeit viszont egy kiegészítõ rádiókampány további 4,1%-kal növeli.
(Radios ROI Advantage, RAEL, 2005)

Mert a vizualitás hiánya nem jelent akkora recall (felidézés) veszteséget, mint amekkorát általában tulajdonítanak neki.

A rádióban is élnek képi elemek, a 15-59 éves népesség 77% lát maga elõtt vizuális elemeket a rádióspotok hallgatása közben. 33% olyan képet lát ilyenkor, ami tartalmazza a hirdetés és/vagy a brand egy kulcselemét is. Bizonyos rétegek még magasabb arányban idéztek fel értékes képet: a 30 évnél fiatalabbak, a diplomával rendelkezõk és a nagyvárosiak.
(Igen! Rádió! 2, Szonda Ipsos, 2004)

Három emberbõl kettõ úgy gondolja, hogy nem hátrányos a rádióreklámok számára, hogy csak hallani lehet õket (62%).
(Az írás megmarad, Magyar Lapkiadók Egyesülete - Szonda Ipsos, 2004)

Mert a TV-reklámok sokkal zavaróbbak, mint a rádióreklámok.

Negyedannyira zavaró a rádióreklám, mint egy tévémûsort megszakító spot.
(Igen! Rádió! 2, Szonda Ipsos, 2004)

Három emberbõl kettõ úgy gondolja, hogy a rádióban nincs olyan nagy reklámdömping (61%) és a reklámok nem olyan zavaróak, mint a TV-ben (60%). A televízióval kapcsolatban legfõképpen az a reklámsugárzási mód zavarja az embereket, ami a kereskedelmi televíziókra jellemzõ: a filmek megszakítása reklámokkal (ez 10-bõl 9 embert bosszant). 62%-uk szerint pedig egy másfajta aspektusból (is) neheztel a TV-reklámokra - szerintük nagyon hangosak.
(Az írás megmarad, Magyar Lapkiadók Egyesülete - Szonda Ipsos, 2004)

Mert a háttérrádiózás ténye nem jelenti a bevésõdés hiányát.

A rádiózás során elhangzott hirdetéseknek több, mint fele õrzõdik meg a memóriában. A rádióhallgatás során "készenléti" állapotban zajlik a médiafogyasztás, így az érdeklõdést kiváltó információ esetén intenzívebbé válik a figyelem, majd ismét visszaáll az eredeti szintre.
(Igen! Rádió! 2, Szonda Ipsos, 2004)

 

A Lajta Rádió aktuális reklámárai

Érvényes 2010. február 1-jétől
(az árak az áfá-t nem tartalmazzák!)

REKLÁMSZPOT SUGÁRZÁSA

Kategória Kiemelt I. II.
Idősáv 06.00 - 20.00 20.00 - 22.00 22.00 - 06.00

10 másodperc

1 600

1 100

550

20 másodperc

3 200

2 200

 

1 100

25 másodperc

4 000

2 750

1 350

30 másodperc

4 800

3 300

1 650

A kívánságműsorban elhangzó szpothoz 15 % felár kapcsolódik.

 

PR-, REKLÁMRIPORT SUGÁRZÁSA STÚDIÓBÓL

Kategória Kiemelt I. II.
Idősáv 06.00 - 20.00 20.00 - 22.00 22.00 - 06.00
1 perc 6 000 6 500 7 000

Reklámriport óránként maximum 2 db rendelhető.
Ideje egyenként nem haladhatja meg a 3 percet.

 

REKLÁMJÁTÉK STÚDIÓBÓL (1 KÉRDÉS, 1 AJÁNDÉK)

Kategória Kiemelt I. II.
Idősáv 06.00 - 20.00 20.00 - 22.00 22.00 - 06.00
1 db 5 000 5 500 6 000
10 db felett 3 100 3 400 3 800

A reklámjátékhoz kapcsolódó ajándék értéke minimum 1.000.- Ft.

 

ÉLŐ HELYSZÍNI KÍVÁNSÁGMŰSOR KÖZVETÍTÉSE

Kategória Kiemelt I. II.
Idősáv 06.00 - 20.00 20.00 - 22.00 22.00 - 06.00
1 óra 53 000 58 000 63 000
2 óra 71 000 78 000 84 000
3 óra 83 000 92 000 99 000

Az árak nem tartalmazzák a helyszíni hangosítás költségeit.
A kívánságműsor részeként biztosítunk: hat “beharangozót” és óránként egy 3 perces reklámriportot.

 

KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK HIRDETÉSE, LAKOSSÁGI APRÓHÍRDETÉS

Kategória Kiemelt I. II.
Idősáv 06.00 - 20.00 20.00 - 22.00 22.00 - 06.00
1 csomag 4 500 3 150 2 700

Egy "csomag" 4 elhangzást tartalmaz. Elveszett kutya, autó, pénztárca, kulcs stb. esetén az első elhangzás ingyenes, utána „csomag” vásárlása lehetséges.

 

SZPONZORÁCIÓ

Kategória Kiemelt I. II.
Idősáv 06.00 - 20.00 20.00 - 22.00 22.00 - 06.00



1 szponzormondat 1 650 1 300 1 000

A szponzormondatban a hirdetőre vonatkozóan csak a médiatörvényben engedélyezett adatok hangozhatnak el.
Legalább negyedévre szóló megrendelést áll módunkban elfogadni.

 

MENNYISÉGI KEDVEZMÉNYEK

Ft

Engedmény

Bónusz

250 000 -tól

5 %

5 %

500 000 -tól

10 %

10 %

750 000 -tól

15 %

15 %

1 000 000 -tól

20 %

20 %

A mennyiségi kedvezmények sávosan, az éves megrendelés-állomány
alapján értendőek.

Produkciós tanácsadóinktovábbi információk, igények és speciális megjelenések kapcsán örömmel állnak rendelkezésére. Ötleteit elképzeléseit ossza meg velünk, mi segítünk a kivitelezésben, hogy kampánya átüsse a reklámzajt!

KAPCSOLAT

Bánlaki Ákos
ügyvezető igazgató

(+36/96)
213 659

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Kovács Zsanett
asszisztens

(+36/96)
213 659

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Ipcsics János
produkciós tanácsadó

(+36/20)
354 3855

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Ratkay Katalin
produkciós tanácsadó

(+36/20)
580 5400

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

GYÁRTÁSI KÖLTSÉGEK

Szpot gyártását a megrendeléstől számított második munkanapra vállalunk, rövidebb időn belüli gyártásra sürgősségi díjat számítunk fel. Amennyiben az első változatot a megrendelő elfogadja, a Lajta Rádió Kft. gyártási költséget nem számít fel. Ha ezen a megrendelő változtatni szeretne, úgy minden egyes újabb gyártás 1 500 Ft-ba kerül. Egyéni és speciális igények esetén a költség külön megállapodás szerint alakul. Amennyiben a megrendelő egynél több másolat elkészítését kéri szpotjáról, annak előállítási és technikai költsége a megrendelőt terheli. A Lajta Rádió Kft. által készített szpot más médiában történő sugárzásához a Lajta Rádió Kft. engedélye szükséges.

SZABÁLYOK, FELTÉTELEK

  • A Lajta Rádió a megrendelések teljesítését a telítettség függvényében és az azonos kategóriájú termékek reklámozásának időbeli elhatárolását figyelembe véve, kategóriákban vállalja. A szpotokat minden óra körülbelül 28-adik, illetve, 55-ödik percében induló reklám blokkokban helyezi el. A hirdető a reklámszpot sugárzásának idejét egy adott órában kérheti, hogy az adott órán belül melyik blokkba kerül általában nem.
  • A különböző kedvezmények (akciók) nem vonhatók össze, azaz egy alkalommal csak egy kedvezmény vehető igénybe.
  • Minden új megrendelő a megrendelését előre köteles fizetni az első megrendeléstől számított 3 hónapig, vagy 3 megrendelés erejéig. Új megrendelő 100 ezer Ft alatti megrendelés esetében csak készpénzzel fizethet.
  • Megrendelő a Lajta Rádió valamennyi szolgáltatásának igénybevételét csak írásban kezdeményezheti. Az írásos megrendelésnek tartalmaznia kell: a megrendelő nevét, címét, telefon- és faxszámát, adó- és bankszámlaszámát, a számlázási címet (ha az eltér a megrendelő címétől), a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét. (Reklámügynökségtől érkező megrendelés esetén ezeket az adatokat az ügyfélre vonatkozóan is meg kell adni.) Továbbá a hirdetendő terméket vagy szolgáltatást, a megrendelt reklám fajtájának megnevezését, a reklám címét, hosszát és tartalmát (pontos szövegét), a sugárzás darabszámát, a hirdetési idő-kategóriákat.
  • Ha a megrendelő készíti el a reklám anyagát, úgy a kész hanganyagot és az ehhez mellékelt reklámszöveget az első sugárzást megelőző munkanap 15 óráig kell leadnia. A szpotban felhasznált esetleges jogdíjas anyagokról (zene) ebben az esetben nyilatkozatot kérünk!